Éreztem a csókot,
amely gyűlölt, égetett,
Azt az ölelést is,
amely fojtott, s vétkezett...
Fogtam azt a kezet, amely
tudtam mélybe ránt,
S láttam azt a mosolyt,
amely poklokra kívánt...
Éreztem a szúrást, mely
a szívemig hatolt,
Megmérgezett lassan,
aztán újra átkarolt...
Hallottam a csendet, amely
tébolyt kergetett,
S szerettem a hangot,
amely sosem szeretett...
Éreztem a mámort, mégis
fájt a szenvedés,
Elkárhozott lelkem mélyén
a sok tévedés.
Vágytam végre tudjam
meg, hogy mi a bátorság,
És várnak-e rám
új álmok, vagy még újabb csodák...
Éreztem a sorsom,
pedig folyton becsapott,
Vezetett utamon, s aztán
mégis elhagyott.
Vártam felhők
közül végre bújjon ki a fény,
S ne hagyjon el engem
többé soha a remény...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése