Ma reggel

ma reggel, lelkemet újra átölelte a fény,

s bár mérföldekre távolodott tőle a remény,

mégis oly szorosan karolt át, hogy szinte fájt,

szívemben lüktetett, parázslott s emlékek sorába vájt.

ma reggel, meg tettem, mit nem lett szabad volna,

mi izzó vágyaim vulkánját hűs vízzel kioltja,

s amely mélyebb álmot szült, mint bármelyik eddig,

érzelmeink csokrát összefonva, s emelve föl egész a mennyig.

ma reggel, újra visszaköltözött belém a világ,

s bár rövid életű volt, mint a kaktuszon kinyíló virág,

egy időre enyém volt a boldogság nyújtotta mámor,

mert ott feküdt, szorosan mellettem, s végre nem volt már távol.