Reménytelenségem

kihűlt ez a világ, hidegek a szellők,
arcom simogatják kóbor viharfelhők.
madarat nem látok szárnyalni az égen
és remény sem maradt, az is elszállt régen.

megkopott a hajnal. én az alkonyt várom.
céltalan utamat sártengerben járom.
minden lépésemért megküzdök keményen,
taposva a múltban szétfoszlott reményen.

magamba tekintek. és a tükör mögött,
ott állok romlottan, a többi romlott között.
szívemet kitéptem, régen nincs a helyén,
elfonnyadt már bennem az áltató remény.

lelkem mélyén lassan elfednek a romok,
a sors óráján már lepergett a homok.
meghalt minden erény, meghaltam már én is,
s e zombi világban meghalt a remény is.