szeretlek némán, halkan,
csendesen...
mint a harmatcseppekben
átszitált napsugár fényét, oly őszintén és kedvesen.
vagy mint nyári zápor
ízét a tikkadtan szomjazó kecses virágszálak,
melyre döngicsélő,
mézet gyűjtő, szorgos méhek zümmögve odaszállnak...
szeretlek vadul, buján,
őrülten...
mint bérceket
ostromló, szárnyaló sasokat, kik szabadon szállnak el fölöttem.
vagy mint erdő mélyén
öreg tölgy a szökellő mókusok önfeledt táncát,
és az ágakon összefont
természet, tavasszal, rügyeket fakasztó, lágy románcát...
szeretlek dalban,
versben, szavakban...
mint hangot melyet sodor a
szél és visz, repít a tengereken át lankadatlan...
vagy mint szemnek
gyönyöre a parkban kinyílott magnólia fák szelíd kelyhét,
mely mámoros illatával
elkápráztatja az örök szerelmes szárnyát bontott lelkét.
szeretlek mindig, folyton,
örökké...
mint csillagok végtelen
idejét, mely teret hasítva szétfoszlik majd köddé,
vagy mint keserű
fájdalmat melyben lelkem elnyeri az áhított bocsánatot,
megváltást, szerelmet és
újra boldogságot remélve, feledve minden bánatot...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése