Te légy...

légy te a lelkemet átölelő napfény.

én, a lágyan fodrozódó kis patak, akin vakítóan csillansz,

s akit folyton átmelegít a remény,

hogy örökkön tündökölsz fölöttem és soha el nem illansz.

légy te a bérceket koptató szellő.

én, a hullám a tavon, kit gerjeszt és égbe emel,

miközben tudom, hogy a pillanat el jő,

mikor a sors mélybe ránt és a víztömeg végleg elnyel.

légy te az áttetsző, tiszta, hegyi forrás.

én, egy megfáradt vándor, ki hűs nedűre szomjazok,

s a tűző nap ellen keresvén oldást,

kiszáradt ajkamon keresztül oltalmat általad kapok.

légy te a szabadon szárnyaló madár.

én, a bárányfelhő, ki a veszélyek elől mindig elrejt,

s ha testemet elemészti a napsugár,

te leszel az emlék, s a bizonyosság, aki nem felejt el.

légy te a harmatcsepp derült éjszakában.

én, szárát tört virág, kit kecsesen majd végigsimogatsz,

s megfürösztesz kedves boldogságban,

mert finom érintésed új álmokat, s új vágyakat fakaszt.