Hangulatos emlék

szél rezgette levelek,
mint lágyan búgó hangjegyek,
vibrálnak a ködben.
majd aranyszínű ruhában,

elmúlnak az őszben.

a gesztenye konokul,
de mosolyogva elgurul
a nyirkos avaron.
és elmélázva elmereng
a bánatos alkonyon.

kérdezem, de nem felel,
csak halálsanzont énekel
az öreg diófa.
szomorúan rám tekint,
majd beolvad a hóba.

varjak szállnak fölöttem.
puszta fákkal mögöttem
siratom a nyarat.
s a szerelmet mely bennem élt,
s mely csak emlék marad.