Amikor

amikor a borús reggel hangulata lassan kiül az arcodra,
és a csókok sejtelmes szelleme elsuhan a sárga falevelek között,
a sűrű esőcseppek takarót szőnek a magányos padokra,
s ott állsz énrám várva, bőrig ázottan, mert reménykedsz,

 hogy jövök...

... én ott leszek már akkor, régen temelletted...

amikor az álmok, vágyak és az indulatok háborognak benned,
s vándorként erdők buja fái közt, eltévedve, keresed a helyes utat,
végre menedéket lelve lelked mélyén mégis el kell menned,
mert a kíméletlen, s gyötrő végzet a lelkiismereted belsejében kutat...
... én angyalként ott szállok feletted...

s amikor már csak tüzes csók lehetek tikkadtan szomjazó ajkadon,
és nedvesen bizsergek, majd az őszi ködben csendben, némán elillanok,
a mámor kényes szárnyán érkező korallban izzó pirkadaton,
emlék csodacseppet hagyva a szívedben, mosollyal végleg elbúcsúzok...
... én akkor is őrülten szeretlek...