Mindig van egy ember

mindig van egy ember, ki hiányodat érzi,

kinek vérző szívét a bánat emészti.

aki vágyik reád, aki imád, szeret,

s akinek a lelke őrzi szerelmedet.

akit napsugárként táplál kecses lényed,

s kínjaira gyógyír fátylat ragyog fényed,

kinek te jelented tenger kék hullámát,

s az ünnepi asztal omlós, lágy kalácsát.

mindig van egy ember, aki csak rád gondol,

hintene csókokkal, több száz milliószor,

akinek az ajka szomjazik ajkadra,

s melletted ébredne minden pirkadatra.

veled járná táncát éjszaka, sötétben,

mennyek útján szállna minden ölelésben,

akinek szemében kósza csillag lennél,

s csodás sziporkában tüzesen fénylenél.

mindig van egy ember, ki virágot lát benned,

ki általad ismer csak igaz szerelmet.

és a lelkét adná az ördögnek érted,

ha csak így kaphatna benned menedéket,

ki megfürösztene holdfény udvarában,

érted harcba szállna kegyetlen csatában,

az életét adná, ha a sors ezt kéri

és a boldogságod cserébe ígéri.

mindig van egy ember, kinek te vagy álma,

ki örökkön keres világot bejárva,

kinek te jelent jövőt, jelent, múltat,

aki könnycseppeket már csak érted hullat.

ki a kezed fogná, s arcához emelné,

minden pillanatban óhajod figyelné,

átnyújtaná neked a csillagos eget,

meggyötörve szívét, s a végtelen szerelmet…