Az idő

az idő lassan foszlásnak indítja összeroskadt létem.

mindent mi valaha bennem volt, erényem, hibáim és vétkem.

nyomorúságos kezét szépen ráteszi a vállamra,

s hiába indulnék megragad, de nem enged még az utamra...

az idő lassan foszlásnak indítja minden szép emlékem.

füstszoborba rejtett vágyam, álmom, s tomboló szenvedélyem.

de kudarcba fulladt életemet hűen kíséri végig,

hol lenyom a poklok mélyére, hol pedig szárnyal velem az égig.

az idő lassan foszlásnak indítja bizalmam, reményem.

elfogadva a végzet szavát, én mégsem maradok tétlen,

szembe nézek vele, bár még nem tudom barát, vagy ellenség,

s amit felém nyújt majd méreg, vagy pedig önzetlen segítség.

az idő lassan foszlásnak indítja az örömöt, bánatot.

választhatom az üdvösséget, választhatom a kárhozatot,

de lelkiismeretem nyugalma mindig a helyes útra vezet

mert tudja, hogy életünk ajándék, s az időből csupán egy szelet.