Elkeseredettek imája

nem érdekel semmi már ezen a világon,

nem érdekel semmi, csak a halált várom.

elfogyott az erőm, harcot már nem vívok,

nem nevetek többet és már nem is sírok.

bennem rekedt minden fájdalom, szeretet,

szöges drót fojtja meg dobogó szívemet.

engedj el, Istenem! engedj hát utamra,

ne tartogass több kínt, máról a holnapra!

könyörüljél rajtam, bűnhődtem már sokat,

megjártam a földön az izzó poklokat.

legyen hozzám kegyes gondviselő kezed,

hisz már bűnös lelkem ezer sebtől szenved.

hiszem jóságodat, hiszem igazságod,

s azt hogy fájdalmamat, mi bennem van látod.

tudod, hogy megbántam sok mindent mit tettem,

s hiába változtam, hiába más lettem,

nem kaptam sem esélyt, sem lehetőséget,

hogy jóvá tehessem a sok rosszat, s vétket.

engedj el, Istenem! engedj el, hadd mennyek,

bánatomba fúlva többet ne szenvedjek.

te szeretsz mindenkit, nyújtsd felém a karod,

mert a végzetemre gyógyír akaratod.

büntess meg és küldjél kárhozatba engem,

hol csak gyűlölet él kegyetlen szívekben,

ahol majd egyedül húsom lángok tépik,

s őrjítő kínjaim csak démonok nézik,

ahol nem lát senki, ismerős vagy barát,

s nem szánják az embert, búját és bánatát...

nem érdekel semmi, már ezen a világon,

egyedül a méltó büntetésem várom.

nem maradt már erőm, a harcoknak már vége,

s elszállt mint a madár, az élet reménye...