Mond,Istenem,mond,miért?

Mondd, Istenem, miért ragadod olykor-olykor el a zsenge, s nyiladozó életünk?

Miért szólítod el magadhoz örömkönnyeket meg nem ért, oly ártatlan gyermekünk?

A sors miért nem szül egy esélyt, hogy átéljék az általad teremtetett világot?

Miért kell harmatcseppet sírva gyertyát gyújtsunk a keresztnél, s ültessük a sírjukra a virágot?

Mondd, Istenem, miért látok szenvedő gyermeket, ki kínok közt harcot vív az életért?

Miért kell boldog gyermekkor helyett, kisírt szemmel hálás legyen a percért, a holnapért?

Miért nem lehet szemükben szikra, szívük vidám és ajkukon önfeledt a mosolygás?

S miért kell, bánat őrölje lelkük folyton-folyvást, átérezve oly közel az elmúlás?

Mondd, Istenem, mit vétettek? Miért kell útra indulniuk oly hamar? És miért pont ők?

Miért pihen a kedves álmuk hideg földben, s őrzik ártatlan testüket temetők?

Miért zokog őszinte szívünk örökkön, s emléküket el miért nem feledjük?

Édes, drága, jó Istenem, engedd őket hadd játszanak kint a réten, engem vigyél elmúlásba helyettük!