Test és lélek harca

Torz erdőnek mélyén riadtan bujkálok,

Kegyetlen fák között magamra vadászok.

Puskám célkeresztje végigpásztáz rajtam,

Nincs már menekvésem, magamra maradtam.

Becsukom a szemem, futnom értelmetlen,

Vadász ösztönömnek áldozata lettem,

A cső rám mosolyog cinikusan, csendben,

S létem csepegni kezd a vérző sebekben.

Éhes, vad sakálok marcangolják testem,

Koncként tépik széjjel, ahogy megérdemlem.

Meredt kőbálványként némán, s tétlen állok,

Mert már rég meghaltam… csak még nem tudjátok…